<Borsó>>

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy herceg, aki hercegnőt szeretett volna feleségül venni; de ehhez igazi hercegnőnek kellett lennie. Beutazta az egész világot, hogy találjon egyet, de sehol sem találta, amit akart. Hercegnő volt elég, de nehéz volt kideríteni, hogy igaziak-e. Mindig volt bennük valami, ami nem olyan volt, amilyennek lennie kellett volna. Így hát hazament, és szomorú volt, mert nagyon szeretett volna egy igazi hercegnőt.

Egyik este szörnyű vihar támadt; mennydörgés és villámlás volt, és az eső özönvízszerűen ömlött. Hirtelen kopogás hallatszott a városkapun, és az öreg király odament, hogy kinyissa.

Egy hercegnő állt ott kint a kapu előtt. De te jó ég! Milyen látványt nyújtott neki az eső és a szél! A víz lefolyt a hajáról és a ruhájáról; lefolyt a cipője orrába, majd kifolyt a sarkánál. És mégis azt mondta, hogy igazi hercegnő.

„Nos, majd mindjárt kiderül” – gondolta az öreg királyné. De nem szólt semmit, bement a hálószobába, leszedte az ágyneműt az ágykeretről, és egy borsót tett az aljára; aztán fogott húsz matracot, és a borsóra fektette őket, majd húsz pehelypaplant a matracokra.

Ezen kellett a hercegnőnek egész éjjel feküdnie. Reggel megkérdezték tőle, hogyan aludt.

– Ó, nagyon rosszul! – mondta. – Alig csuktam be a szemem egész éjjel. Csak a jó ég tudja, mi volt az ágyban, de valami keményen feküdtem, úgyhogy az egész testem fekete és kék lett. Szörnyű!

Most már tudták, hogy igazi hercegnő, mert a húsz matracon és a húsz pehelykönnyű ágyon keresztül is érezte a borsóhéjat.

Senki sem lehet ilyen érzékeny, csak egy igazi hercegnő.

A herceg feleségül vette, mert most már tudta, hogy igazi hercegnőt kapott, a borsót pedig múzeumba helyezték, ahol ma is látható, ha valaki nem lopta el.

Tessék, ez egy igaz történet.